Szanda - Nógrádi Geopark Egyesület, nge

Szanda és a közigazgatásilag hozzá tartozó Szandaváralja a Cserhát belsejében, a Szanda-hegy északi lábánál fekszik. Ha fölkapaszkodunk a falu fölött tornyosuló ormokra, gyönyörű kilátás nyílik innen, jó idő esetén akár a budai hegyekig, a Börzsönyig és a Pilisig is elláthatunk. A hegy mindhárom csúcsa fontos szerepet játszott a térség történetében: valaha földvár állt a nyugatin, a középső búcsújáró hely volt, s mindkettőt bányásszák az andezitért, a keleti, 529 méter magas szirten pedig a Szandai várrom található.

2. A település története

A térségben az ember megtelepedésére utaló jelek a Kr. előtti 2000. évből vannak régészeti leletek. A terület Kr. előtt 1500 évvel népesülhetett be, ennek az itt talált késő rézkori „péceli” leletek a bizonyítékai, melyeket a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum és a Nemzeti Múzeum őrzi. Legelőször szkíták, nyugat felől pedig kelták érkeztek, majd germánok vándoroltak be. A IV. század végén hunok, majd a IX. század elején honfoglaló magyarok jöttek. Ekkorra a történelmi Nógrád megye területének északi részén zömében már kialakultak a szláv települések is.

Az első írásos emléke 1301-ből való, ahol a falut Zonda-ként írták, minden bizonnyal Zonda György földbirtokos után. Az évszázadok során ebből a vezetéknévből magyarosodott a könnyebb kiejtés miatt, a ma is használt Szanda alakra. Szanda várához igen sok uradalom, birtok és falu tartozott. Fénykorát a XV. században élte, amikor is a község városi ranggal bírt. Zsigmond király a Csetneki családnak adományozza 1387-ben. 1424-ben Borbála királyné tulajdona, amelyet Albert király az 1439. évben visszavesz tőle és feleségének Erzsébetnek ajándékozott. Mátyás idejében egyházi birtok, az esztergomi érsek tulajdona. A Báthory család 1476-tól 1490-ig uralkodott Szandán. A térségben egy-egy jelentősebb esemény igen nagymértékben hatott a történelem folyamán a környező települések életére. A török időkben lett fontos szerepe a várnak, amikor Nógráddal és Drégelypalánkkal részét képezte egy fontos stratégiai feladatot ellátó várháromszögnek, mely uralta a megye nyugati részét.1504-ben a Tárnok család és az esztergomi érsek pereskedett rajta, majd 1545-ben a török elfoglalta a települést és a várat. 1551-ben Horváth Bertalan gyarmati kapitány visszafoglalta, de aztán újra elveszett a magyarok számára, s a törökök csak 1593-ban hagyták el véglegesen a már megrongált, felgyújtott erődöt. Az oszmán hódoltság után, Rákóczi korára az erődítmény hadi szempontból jelentéktelenné lett, s erősen leromlott. Felújításával nem törődtek, pedig országos viszonylatban is jelentős, megmaradt történelmi várunk egyik ékessége lehetne. Mára kiránduló és emlékhely, érinti az országos Kék túra, hogy mennyire kedvelt célpontja a túrázóknak, mutatja az ormokon lengedező számtalan zászló.

A települést az évszázadok alatt sok birtokos tulajdonolta, akiket a teljesség igénye nélkül itt illik megjegyezni: A Szolnok, a Kacsics, a Záh nemzetségek a XIII. században. Szécsényi Tamás vajda, Rédey Sándor és Herencsényi család XIV. sz.-ban. A XV. század végen a Lónyayak birtokába került. 1546 Kilics tímár, 1562 Musztafa bin Abdullah és Ali diváne tímár. Továbbá a Wattay, a Kanyó családok, Eszterházy Pál nádor. A Beniczkyek és a Berényiek. A Sréter nemesi család tevékenysége igen jelentős volt, mivel Sréter János (1655-1717) II. Rákóczi Ferenc tüzér dandártábornoka volt. Sréter Kálmán megyei esküdt, Sréter István (1867-1942) altábornagy majd honvédelmi miniszter. Szandai (vitéz) Sréter Ferenc a modern népfőiskolai mozgalmak előfutára, aki először kombinálta a falusi lakosság művelésében a gyakorlati gazdasági ismeretek oktatása mellett az egészségügyi ismereteket és az írás-olvasást egyben. Végül Sréter Katalin a századelőn lett a terület birtokosa.

A hegy szélső csúcsán ősi földvárat, a középső csúcs mellett fürdőmaradványokat tártak fel. A falu határában található pincesorok a századelőről maradtak fenn. Az erdős domboldalban fakadó forráskörnyék egykor híres búcsújáró hely volt, az itt lévő Szűz Mária-képről Képecskének nevezték el. Néhány éve a hely megújult, a kutat kitisztították, ülőkéket, lépcsőket, fakorlátokat alakítottak ki. A Szandaváraljáról negyedórás sétával megközelíthető forrás ma újra kedvelt pihenő- és kirándulóhely. A faluban nagy gondot fordítanak a hagyományőrzésre: a Dudások Hagyományőrző Csoport évek óta nagy sikerrel lép fel országszerte, dalokkal, népi színművekkel. A községben több eredeti házon is tanulmányozhatjuk a palóc építkezés jellegzetességeit.

3. A település címere

A címer egy igen sajátos problémát old meg, nevezetesen a két község egységét jeleníti meg egy képben, ami a heraldikában igen ritka, a magyar települések címereiben, pedig szinte példa nélküli.

A kiindulási pont: Szandához kapcsolódik a Szandaváraljai településrész. A katolikus község révén a már említett szimbólumokat, a templomok védőszentjeinek attribútumainál találjuk. A szentek közül Mária (Szandaváralja) a vallási hierarchiában feljebb való, mint Márton (Szanda). Mária az imádott, míg Márton az imádó. Tehát pont fordított, mint a települési rang.

Szent Márton eredeti történetét, már sok címernél felhasználták ezért Szanda címerében Márton madara, a liba jelenik meg, mivel, a madár - virággal, egyértelmű kapcsolatot ad. A liliom Mária örök emblémája. A címerkép jelentése a következő: Szent Mártont azaz, Szandát szimbolizáló kitárt szárnyú liba aki őrzi a társközségét, csőrében liliom (Mária) Szandaváralja. A vallási tisztelet kifejeződése, Máriát a kitárt szárnyai között csőrében tartó madár védelmező mozdulata utal, hogy Szanda az őriző. Fejét előre biccentve hajol meg az egyébként rangban felette álló Jézus Anyja előtt, de a hangsúly mégis Mártoné. A madár előrehajló feje tiszteletet, mozdulata erőt és tekintélyt sugall. Így lesz kapcsolatuk egyértelmű. A madár talajon áll, a falu természeti közegét jeleníti meg. A pajzsfőhöz félkörívben stilizált falkorona simul, amely az erőd szimbóluma félreérthetetlenül. A falkoronán három bástya a várhegyen valaha volt épületek megjelenítője.

Nevesen:

• a nyugati csúcson valaha állt földvár emléke

• a Szent Péter hegyén állt templom emléke

• a keleti csúcson megmaradt vár bástyájának emléke

Alul a beszélő szalag külső dísz, a település pontosabb beazonosítását hivatott szolgálni, szintén a címer tartozéka.

4. A település természeti környezete

4.1. A település környékének geográfiai és geológiai jellemzői:

Szanda a Cserhát-hegységben fekvő kistelepülés. Az Északi-középhegység hatalmas vulkáni tömegei - a Börzsöny és a Mátra - között változatos földtani adottságú, apró mozaikos természeti értékekben gazdag táj, a Cserhát terül el. A nagy kiterjedésű tájegységet nyugaton a Börzsöny, délen az Alföld, keleten a Tarján-patak völgye és a Zagyvafolyó, míg északon az Ipoly határolja. Szűkebb értelmű tájföldrajzi megközelítésben csupán a központi, legmagasabbra kiemelt részét nevezzük Cserhátnak. E vidék domborzati arculatának sokrétűségét tagolt dombsági hátak, karsztosodott sasbércek, vulkáni kúpok és vonulatok, felszín alatti és felszínre került szubvulkáni testek, illetve széles teraszos völgyek, medencék jellemzik. A hegyvidék legmozaikosabb összetételű, erősen felszabdalt felszínű, alapvetően dombsági tája, az Északi- vagy más néven Kopasz-Cserhát. Nagy részét homokkövön, slíren és más típusú oligocén korú üledékeken kialakult asszimetrikus dombhát sorozatok alkotják, sűrű völgyhálózattal kombinálva. A földtani és felszínalaktani változatosságot a keleti peremén kibukkanó andezitfoltok (pl. a várrommal koronázott és geológiai tanösvénnyel ismertetett Szanda-hegy oszlopos andezitet feltáró vulkáni hasadékkitöltése), a környezetükből kipreparálódott andezit-telérek hosszú vonulatai (pl. benczúrfalvi kettős telér), a tál alakú deráziós völgyek Iliny, Nógrádmarcal határában, vagy Sóshartyán és Nógrádmegyer közelében tanulmányozható lejtős tömegmozgások (csuszamlások) jelentik. Kiemelkedő védett érték a Páris-patak által mélyre vágott, szurdokszerű Páris-völgy, melynek oldalfalait egykori tengerpartra érkező folyó deltatorkolatának lerakódott üledékrétegei alkotják.

A kétágú Szanda-hegy 529 méter magas csúcsán pillanthatjuk meg a fontos történelmi szerepet játszó Szanda-vár romjait. Építését, mint sok hasonló kővárunkét, valószínűleg a tatárjárás kényszeríthette ki. A Szanda csúcsára igyekvőket a hegyet alkotó oszlopos andezit hasadékkitöltés keletkezéséről is képet adó geológiai tanösvény, a vár csekély falmaradványai és az Északi- illetve Kelet-Cserhátra nyíló panoráma fogadja. Páratlan kilátás nyílik a Nagy-Mulató-hegy, a Fekete-hegy, a Sasbérc, a Szúnyog-hegy, Dobogó-hegyandezit vonulataira, illetve száraz, páramentes időjárás esetén a Börzsöny, a Mátra és a jóval távolabbi Tátrák vonulatai is felfedezhetőek a horizonton. A földtani tanösvény pedig, az 1976-ban védetté nyilvánított hegy 20 ha-os, természeti értékekben gazdag környezetét kapcsolja egybe.

A Cserhát geológiai felépítésében - ellentétben a környezetében emelkedő Mátrával és Börzsönnyel - nem kizárólagosan egyeduralkodóak a vulkáni kőzetek, bár jelentős kiterjedésű területeken játszanak meghatározó szerepet. A változatos típusú vulkanitok mellett nagyobb hangsúlyt kapnak a sekélytengeri üledékek, mint pl. a homokkövek, agyagmárgák, slírek. A tájföldtörténeti fejlődése során hosszú és változatos utat járt be. Kb. 40 millió évvel ezelőtt a délnyugatról újból benyomuló tenger nyomán, az eocén végétől a miocénig (kb. 20 millió éven keresztül) nagy vastagságú üledékréteg rakódott le. A Budai Paleogén medence elnevezésű üledékgyűjtő, állandóan változó kiterjedésű és mélységű tengeri öblözetében főként agyagmárgák, márgák, homokkövek, slírek (finomszemű összecementált kőzetliszt) képződtek. A Cserhát nagy részén ma is ezek a kőzetek az uralkodóak a felszínen.

A Cserhát földtörténetének miocén kori eseményei sorában a következő jelentős lépést a kárpáti és bádeni időszakok (a börzsönyi vulkanizmussal nagyjából párhuzamosan) felszíni andezitláva ömlései jelentik. Ezek hozták létre a mai Cserhát vulkanikus eredetű részét. A Cserhát szubvulkáni formákban is gazdag. A felszínre utat kereső andezites magma anyag a fedőkőzet minden egyes repedésébe, hasadékába behatolt, majd ott megrekedve lassan kihűlt és megszilárdult. Az így kialakult andezittelérek később a felszínre bukkantak és a Középső-Cserhátban a táj arculatát meghatározó, töltésekhez hasonló, több km hosszú rajokat alkottak. A miocén végével a vulkáni tevékenység lassan megszűnt. A szarmata, majd a pannon földtani korszakokban a térszín süllyedni kezdett, szárazföldi és folyóvízi lepusztulásos folyamatok domináltak. Ennek köszönhetően enyhén hullámos dombvidék jött létre. A pliocén kori jelentős szerkezeti (tektonikus) mozgások következtében törések, vetődések mentén alakultak ki a mai domborzati és vízrajzi arculat elemei.

A háromszor megismétlődött vulkanikus mozgások következményeképpen a Vezúvhoz hasonló rétegvulkáni kúpok keletkeztek. Ezek az évmilliók során lepusztultak, összetöredeztek, de roncsaik ma is felismerhetők (Buják, Bér, Ecseg, Mátraszőlős, Hollókő, Herencsény, Becske környékén). Sámsonháza szélén az egymást követő hamuszórások és lávaömlések váltakozása az egykori sztrató- (réteg-) vulkán metszetét adják. A Tepke, a Purga, a Macska-hegy, a Nagy-Kő-tető, a Köves-bérc, a Kerek-bükk, egy 10 kilométer hosszú ÉK-DNY irányú rétegvulkáni sor csúcsai. Ezzel párhuzamosan fent, tőle 2 kilométerre húzódik a Major-hegy, Bükk-hegy, a Nagy-Mező-hegy, a Bézma, a Közép-hegy, a Magas-hegy, a Bokri-hegy csúcsok által kijelölt másik rétegvulkáni sor. Az utóbbit a patakok már erősen feldarabolták (Zsunyi-patak, Szuha-patak, Bokor-patak).

A magma fészekből felfelé igyekvő láva többször, több helyen, több kilométer hosszúságban hasadékkitöréseket hozott létre. Hollókő felé az andezittelérek az előbbiekre merőleges törésvonalak mentén DK-ÉNY irányúak, majd Herencsény után Nyugat felé fordulnak és csapásirányuk K-Ny-i lesz. Szanda és Bercel térségére is a DK-ÉNY csapásirány jellemző. A Szanda-hegy és a Berceli-hegy piroxén-andezitje sötétszürke színével emlékeztet a bazaltra. A Szanda-hegyi andezit oszlopos formájú kristályosodása is hasonlít a bazalthoz. Régebbi leírások még bazaltnak tartották. A nógrádkövesdi kőbányában ezt bányásszák. A Bér községtől nyugatra magasló Nagy-hegy északi részén majdnem fekvő, (70 fokos dőlésű) ívelt, 10 méter hosszú andezit oszlopai is vulkanológiai ritkaságnak számítanak. Hasonló jelenséget a vulkanológia szaktudománya összesen négyet ismer a világon!

A Cserhát mai arculata a későbbi lepusztulás eredménye. A keményebb andezit alatt vagy mellett lévő puhább és lazább üledéket a víz, a szél erősen erodálta, míg az andezit ellenállt a külső erők pusztításának. A Cserhát kiemelkedései tehát másodlagosak, a pusztító erők munkája nyomán keletkeztek, mintegy tanúskodnak a régi felszín magasságáról.

Az andezitvulkanizmus második hullámát a terület süllyedése követte és tenger nyomult a térségbe. A szigettengerből ősmaradványban gazdag lajtamészkő-rétegek rakódtak le (pl. Buják). A miocén végén, 10 millió éve az andezitvulkanizmus a felső riolittufa rétegek lerakódásával befejeződött. Az egykori vulkánok utolsó maradványai a szénsavas savanyú források (csevicék). A pliocén időszakban a Cserhát déli részét a Pannon- beltenger öntötte el. (pl. Ecseg, Buják, Bér környéke).

A mai karakter fő jellemzői a lankás ívelésű, enyhe lejtésű dombhátak, közöttük zárt vagy félig nyitott medencék. A medencék patakvölgyek mentén medencesorokba rendeződnek. A medencékbe falvak települtek. A vulkáni kúpokra várakat építettek. A medencék kiterjedése meghatározta a települések nagyságát. A hegység peremén nagyobb községek, a hegység belsejében aprófalvak alakultak ki. A településekre évszázadokon át a természeti viszonyok megszabta izoláltság volt a jellemző.

A Szanda-hegy csúcsa (529 m) a Cserhát hegység második legmagasabb pontja. Erdővel borított és mezőkkel tarkított kiemelkedések fogják körül a völgyekbe zárt, két -egyenként is sajátos emlékekben gazdag településrészből szervesen összefonodó kisközséget.

A cserháti piroxénandezitek feketés színét a bennük lévő földpátok üveg- és/vagy magnetittartalma okozza. A szandai andezit üvegében mindezen kívül tűs megjelenésű, vas-titán-oxid tartalmú ilmenitzárványok is találhatók, ez rendkívül ellenállóvá teszi a kőzetet. A vár alatt, délkeleti fekvésben rejtőzködik a talán legérdekesebb látnivaló: a három-négyemeletnyi magasságú, kb. 75 fokos dőlésű, kőbányászkodással kibontott andezitoszlop-fal. Ellentétben a közeli béri görbült oszlopokból álló andezitcsúszdával, ezek nyílegyenesek, égre törők.

4.2. A település környékének vízrajzi jellemzői:

A terület viszonylag gazdag forrásokban, patakokban. A kis vízfolyások két folyó felé igyekeznek. Észak felé az Ipoly, dél felé a Zagyva és mellékfolyója a Galga gyűjti össze a Cserhát vizeit. A vízválasztó a Cserhát gerincén húzódik végig, ennek vonalát az egykori andezitláva-ömlés szabja meg. Az éghajlatot a Cserhát alacsonyhegységi, sőt nagyrészt dombsági jellege határozza meg. A hegyvidéki jelleg tehát alig érvényesül. Nyugatról a Börzsöny, északról a szlovákiai Osztrovszki-hegység, keletről a Mátra annyira közrefogja, hogy inkább a medencejelleg hangsúlyozódik ki. A szelek leszálló légáramlatként érkeznek, tehát bizonyos főn-jelleget tapasztalunk. Ezért a Cserhát az Északi-középhegység legszárazabb területei közé tartozik.

A falun a Szanda-patak folyik keresztül. A várhegyen található Gyurinka-forrás vízhozama az utóbbi időben igen gyér lett, megbízhatatlan. Ezzel szemben a szandaváraljai Mária-forrás vízminősége kimagasló. A község lakói közül egyre többen hordják innen az ivóvizüket. A szandai Feketevíz-patak a szandavári andezittellér- és takaróvonulatának északi lábánál alakult ki. Ez is jó példa az aszimmetrikus keresztmetszetű, rácsos törésvonalakat követő tektonikusan előrejelzett fiatal eróziós völgyre. Két nagy szakaszra oszlik, Mohora feletti részén inkább rácsos, cikkcakkos törésvonalakat követ. Ez nagyjából északnyugat-nyugati irányú, több helyen erősen aszimmetrikus völgyeket is felfűz. A legfelső völgymedence Szandától északkeletre kezdődik. Egy másik hasonló Terény alatt, egy harmadik pedig Cserhátsuránynál fejlődött ki.

4.3. A település környékének éghajlati jellemzői:

Az éghajlatot a Cserhát alacsonyhegységi, sőt nagyrészt dombsági jellege határozza meg. A hegyvidéki jelleg tehát alig érvényesül. Nyugatról a Börzsöny, északról a szlovákiai Osztrovszki-hegység, keletről a Mátra annyira közrefogja, hogy inkább a medencejelleg hangsúlyozódik ki. A nyugati és keleti irányban magasabbra kiemelkedett, egységbe fogó tájkeretet adó középhegységi területek (Börzsöny, Mátra) klíma befolyásoló hatása miatt, a Cserhátvidék éghajlatára alapvetően a hegység elnevezésnek némileg ellentmondó, ám a relatív szinteltérés nyomán jogosnak tartható, de itt tágabb értelmű hegységközi "medencehatás"a jellemző. Ennek nyomán a terület éghajlata általánosan tekintve mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz. A szelek leszálló légáramlatként érkeznek, tehát bizonyos főn-jelleget tapasztalunk. Ezért a Cserhát az Északi-középhegység legszárazabb területei közé tartozik. A csapadékviszonyok inkább az Alföldéhez hasonlítanak.

Az egyes kistájak, térségek közötti mezoklimatikus eltérések okai elsősorban a változatos domborzati viszonyokban keresendőek, melyen belül pl. a kitettség, a tengerszint feletti magasság meghatározó tényező. A hőmérsékleti viszonyokat is befolyásoló napsütéses órák száma a sok évi átlagokat figyelembe véve meglehetősen alacsony, 1900 és 1950 óra/év. (Összehasonlításul: ez a köztudottan csapadékos és hűvös Alpokalja értékeivel azonos.) Ennek megfelelően az évi átlag középhőmérséklet 8-10 C° között változik, attól függően, hogy északabbi-keletebbi vagy délebbi kistáját vizsgáljuk a Cserhátvidéknek. A leghidegebb hónapnak számító januári középhőmérséklet nagy átlagban, és ugyancsak a földrajzi fekvéstől függően, - 2 C° és -3° között változik, míg a legmelegebb júliusi középhőmérséklet csak 19 C°. Az első fagyos napok már október közepétől várhatóak és a fagymentes napok száma mindössze 170-180 nap között változik. Ebben fontos szerepet játszik, hogy az uralkodó nyugati légmozgás szélárnyékában fekvő táj, a domborzati adottságok és a gyakran jelentkező őszi-téli fordított légrétegzettségi helyzet, az inverzió nyomán is, jelentős ködhajlammal rendelkezik. Tipikus jelenség pl. a Börzsönyben, hogy a Kemence-völgyön át nyugatról vagyis az Ipoly-völgy felől keletre tartva, a Nógrádi-medencére néző hegyoldalak már ködtengerben úsznak. Ezek a gyakran tartós ködmezők, jól kumulálják a bezárt hideg, fagyos levegőt, és hatást gyakorolnak az évi középhőmérséklet illetve a felhőzöttség, napsütéses órák számára is. A hegységközi medencehatásból fakadóan a Cserhátvidék közvetlen környezeténél szárazabb terület. Az évi csapadékmennyiség 560 és 620 mm között változik. Északon 600-620 mm/év, míg délen és a Börzsöny hegység keleti lábainál már csak 560-600 mm körül mozog. Területi és időbeni megoszlása a gyakori lokális csapadékgócok vonulása miatt - kisebb léptékben vizsgálva - szeszélyesen változó. Például a Felvidék magasabb hegyvonulatai felett születőfeláramló, konvektív csapadék típusoknak (záporok, heves zivatarok, szupercellák stb.) jobban kitett Karancson az évi csapadékérték 650-700 mm között változik, de egyes években e fölött is alakulhatnak a mért adatok. A térség uralkodó széliránya az északnyugati-nyugati, de a mérések utóbbi időszakában gyakoribbá vált a délies komponens megjelenése is.

A mezőgazdaság szempontjából nagy fontossággal bíró vegetációs időszak átlaga nem túl magas, 14,5°C és 16,8°C közötti. Ami az abszolút évi hőmérsékleti minimumokat és maximumokat illeti, ezek átlagai -16°C és -18°C, ill. 30°C és 34°C közöttiek. A kedvezőtlen adottságokat az is jelzi, hogy az első fagyos nap a megye nagy részén már október 10-15. között várható. Átlag évi 30-40 olyan nap van, amikor 0°C alatti a hőmérséklet, a fagymentes napok száma pedig mindössze 170-180. A téli napok (napi maximum ≤0 °C) száma 110-120, a nyári napoké (napi maximum ≥25 °C) 50-60, míg a hőségnapoké (napi maximum ≥30 °C) 8-12 nap. Az évi csapadékmennyiség szeszélyes eloszlást mutat. Az éves átlag 600 mm körül mozog, ebből a vegetációs időszakra 340 mm jut.

4.4. A település környékének növényzeti jellemzői:

Jelentős a talajvédelmi rendeltetésű erdők aránya, ezek egy része kiemelkedő biodiverzitás-védelmi funkciót tölt be. A dombhátakat egykoron összefüggő erdő borította, s uralkodó fája a tölgyfélékhez tartozó cserfa (csertölgy) volt. Tűzifaként ma is ez a legértékesebb. A legjellemzőbb természetszerű erdőtípusok a cseres-kocsánytalan tölgyesek, illetve a középhegységi gyertyános-tölgyesek. A bükkösök helyenként vannak jelen nagyobb kiterjedésben, Nógrádsipek, Herencsény és Rimóc határában. Fenti típusok állományainak nagy részében intenzív erdőgazdálkodás folyik, így azok természetességi állapota kedvezőtlen. A meredekebb hegyoldalak sziklaerdői, melegkedvelő tölgyesei és bokorerdői nehezebb megközelíthetőségük miatt még jobb természetességi állapotban vannak.

4.5. A település környékének talajviszonyai:

A terület talajtakarójában az agyagbemosódásos barna erdőtalaj dominál, amely a Cserhátvidéki részeken és a Medves-vidék területén andezitre és bazaltra rakódott harmadidőszaki üledékeken jött létre. A domborzati viszonyoktól, valamint a tájhasználattól és az emberi beavatkozás mértékétől függően a meredekebb részeken az erózió különböző megjelenési formáit is megfigyelhetjük. Az erózió ezeken a területeken a talajtakaróra is jelentős hatással van, mivel az erodáltság mértékétől függően földes kopár talajok, illetve köves-sziklás váztalajok is kialakultak.

A vulkáni kőzet málladékán magas agyagtartalmú agyagbemosódásos barna erdőtalajok alakultak ki, míg a lösszel fedett - ugyancsak magasabb térszíneken – barnaföldek, Ramann-féle barna erdőtalajok jöttek létre. Az erdőtalajokkal jellemezhető területen nagy kiterjedésben jelennek meg a földes kopárok és a köves-sziklás váztalajok is. A Központi Cserhát területén öntés és réti öntés talajok szerepelnek nagy aránnyal.

5. A település értékei, nevezetességei

5.1. Természeti örökség:

Szanda várhegy:

A Központi-Cserhát zömét többnyire andezitből álló, 15-20 millió éves vulkáni anyagok alkotják. Ezek - ellentétben a szomszédos Börzsönnyel és Mátrával - többségükben nem kitörések révén kerültek a helyükre. A sajátos kifejlődésű kőzettestek a mátrai vulkánossággal összefüggésben, különféle üledékek tektonikus hasadékaiba történő lávabenyomulások lehűlése során szilárdultak meg és csak az üledékrétegek lepusztulása után bukkantak a felszínre. A Középső Cserhát legjellegzetesebb formái a tanúhegyszerűen kiemelkedő kicsiny piroxénandezittakarók, melyek úgy látszik egy-egy hasadékvulkáni vonulatot koronáznak meg. Az andezittakarók hol a felsőoligocén sliszerű fáciesű denudált felszínére telepednek hol pedig az oligocén miocén határán képződött szárazföldi eredetű kavicstelepekre. A Cserhát andezitképződményeinek egész sora ilyen, kilométereken át folytatódó, enyhén hullámos, keskeny gerincű kőzetvonulat, amiből helyenként magasabb csúcsok állnak ki, mint a Szanda-hegy. Az ilyen hosszan elnyúló szubvulkáni képződményeket kőzettelérneknevezik. A vulkáni képződményeket a későbbi kéregmozgások rögösen feldarabolták, kiemelték, mint például a Szanda és a Mulató-hegy esetében, vagy medenceként a takarórögök közé süllyesztették (Alsótoldi-medence, Cserhátszentiváni-medence).

A Középső-Cserhát északi vonulata tulajdonképpen egy 10km-nél hosszabb ÉÉNy - DDK irányú hatalmas hasadék mentén alakult ki. A hasadék még az Északi Cserhátban, a kisecseti Hársas-hegyben kezdődik és DDK-i csapással, vékony andezittelér töltötte ki , egészen a Szandai-hegyig. A hegyen kisebb labiális erupcióval hosszú, de elég keskeny andezittkaró keletkezett. A Szandai várrom kúpja K-i végén kis megszakítással a Peres-hegyben ismét ez a vékony telér folytatódik és a Bér patak felső völgyénél, a Pásztói Cserhát andezittakarója szélén végződik.

A Szandai-hegyből kiinduló telér ÉNy-i végén a felsőoligocént, máshol az alsómiocén rétegsort határolja. A Szandavár környéki andezittakaró alatt épségben és eredeti vastagságban megmaradt a miocén kavicsos üledék, egyebütt mér erősen lepusztult. Így a Szandai-hegyből kiinduló telérek mentén kevesebb maradt meg belőle.

A Szandai-hegy tehát valóságos tanúhegy, mert az andezit megőrizte az alatta levő puhább réteget a lepusztulástól. Eredetileg az andezittakaró nagyobb volt, de a környék felszínének alacsonyodása miatt egyre meredekebb lejtővel emelkedett ki környezetéből és a mind meredekebbé változó slir lejtőn bekövetkezett csuszamlások és a suvasodások az andezittakaró peremeire is kiterjedtek. Ezért a Szandai-hegy lejtőinek alacsonyabb részein ahol már a slir van a felszínen sok lesuvadt andezitfoltot lehet találni. Különösen a nedvesebb és hűvösebb É-i lejtő alkalmas nagy suvasodások kifejlődésére.

A suvadások különösen egyes hüvös és nyirkos interglaciális időszakokban lehettek nagyon erősek. A ma látható lecsúszott andezitfoltok nagy része, legalábbis a mélyebben lévők, tehát pleisztocénből valók. Mind a suvadásoktól, csuszamlásoktól megbolygatott andezittakaró peremein mind a lecsúszott andezittömegek felületén gyakori a kőtenger.

A Szandi-hegyről ÉNy-ra telér elég egyenes, alacsony gerinc alakjában folytatódik a Galga és a Feketevíz vízválasztóján és a Feketevíz egyik mellékvölgye mentén meg is szakad. Egyes helyeken kisebb vízszintes eltolódások miatt a telér is meg-megszakad. A szakadások az andezitkitörésnél fiatalabb vetők mentén jöttek létre. A szandavári telér DDK-i pereshegyi részét ugyancsak több kicsiny vízszintes elmozdulás tagolja.

A Központi-Cserhát (így a Berceli-hegy és a Szanda) andezitje többféle sajátossággal jellemezhető. Először is piroxénandezitnek neveztetik, bár ez nem különleges sajátosság. A piroxén (utalás a görög pyro = tűz szóra) több mint húszféle szilikátásvány - az úgynevezett piroxéncsoport tagjainak egybegyűjtő elnevezése. A piroxénandezit sokféle összetevője közül a színes ásványoselegyrészben éppen a piroxéncsoportba tartozó szilikátok vannak túlsúlyban. (Ezek a cserháti andezitben mikroszkopikus méretűek.)

A cserháti piroxénandezitek feketés színét a bennük lévő földpátok üveg- és/vagy magnetittartalma okozza. A szandai andezit üvegében mindezen kívül tűs megjelenésű, vas-titán-oxid tartalmúilmenitzárványok is találhatók, ez rendkívül ellenállóvá teszi a kőzetet.

A cserháti andezitek leghíresebb sajátossága az oszlopos elválás. Az oszloposság kialakulása (a leginkább elfogadott elmélet szerint) a kőzetláva hűlésével, vízvesztésével és megszilárdulásával egy időben lezajló változás. Lényege az, hogy a hűlési folyamat bizonyos pontok körül, elméletileg kör alakban egyenletesen halad előre. Az egymást metsző körök között fellépő húzófeszültség(zsugorodási feszültség) elválási lapokat hoz létre. Ennek leggyakoribb (és a lehetőségek szerinti leggazdaságosabb) változatai a hatszög-keresztmetszetű oszlopok. Az oszlopok átmérőjének méretéből, illetve a határoló lapok számából következtetni lehet a hűlési folyamat időtartamára. A nagyobb oszlopátmérő és a hatszögletűség a lassúbb hűlést jelzi. A cserháti hasadékok mélyén lejátszódó hűlés olykor emberderéknál is vaskosabb oszlopok kialakulásához vezetett. A hűlés-kikristályosodás folyamatát többek között a szilíciumtartalom is befolyásolja. Elsősorban a kisebb szilikáttartalmú kőzetek, így a bazalt és néha az andezit is hajlamos oszlopos elválással járó hűlésre. Amíg oszlopos elválású bazaltok bőven akadnak országban-világban (ezekre példa lehet a Nagy-Hegyestű a Balaton-felvidéken), az andezitek között a jelenség jóval ritkább.

A Szanda-hegy jelenleg nem üzemelő kőbányáiban lévő andezitoszlopok nagyon szép kifejlődésűek. Különös maga a hegy, mert távoli sziluettje egyetlen tömegnek láttatja, mégis két csúcsa, két „ága” van. Az egyiknek, a nyugat felé esőnek csak a csonkja látszik, mert a többit elemésztette a kőbányászat. Ezt régebben Péter-hegynek hívták. A másik „ág” a keleti, a magasabb, melynek 529 méter magas csúcsán egy már romnak is alig tetsző toronymaradvány. Ez a csúcs a Szandavár. Az egész hegy mindenestül maga a Szanda. Az itt létesített geológiai tanösvény jóvoltából nem csak a „közeli” történelem, de a közérthetővé tett földtörténet emlékei is feltárulnak a látogatók előtt.

A tanösvény sétaútja az 1976-ban védetté nyilvánított Szandavár húszhektáros környezetét fogja körül. A nagyjából egyórányi időtartamot igénylő körüljárás során kétségkívül a ritkaságszámba menő földtani értékek és tájképi látnivalók kapnak nagyobb hangsúlyt. A Szandavár-hegy tetejéről páratlanul szép kilátás nyílik az egész Cserhátra, különösképpen a közelebbi, keletre eső andezithegyekre (Nagy-mulatóhegy, Fekete-hegy, Sasbérc, Szunyog-hegy, Dobogó-hegy). Tiszta időben a Börzsöny, a Nyugati-Mátra és a Magas-Tátra vonulatai is idelátszanak. A jó megfigyelőkészségű túrázók azonban mindezen kívül rácsodálkozhatnak a túlnyomórészt száraz tölgyesekkel körülölelt Szanda-hegy élővilágára is. Ezekben az erdőkben már-már fatermetű, elagott sombokrok érlelgetik fanyar gyümölcseiket. Az erdő északi peremén szélgyötörte, girbegurba, termetes tölgyfa dacol a változékony elemekkel. A legmeredekebb lejtőkön és a csúcs körüli térségben értékes szilikát-sziklagyepek találhatók. Ezekben az északi fekvésű helyeket kedvelő, reliktum-jellegű védett fürtös kőtörőfű, illetve a sziklák közti hézagokban meghúzódó északi fodorka is előfordul. A kibukkanó sziklákat mindenütt színes zuzmókéreg borítja, a sziklaközök rendzináján pedig mohafajok, kövirózsák díszlenek. Nyár közepe lévén, néhol kénsárga színfoltokban díszlik a sárga hagyma. A felhagyott kőbányaudvarok finomabb szemcséjű zúzalékán, de itt-ott az andezithasábok sziklaközeiben is közel két méter magas ökörfarkkórók virítanak. A hegy térségének említésre érdemes lakói közé tartozik a darázsölyv, a holló és az erdei fülesbagoly.

A vár alatt, délkeleti fekvésben rejtőzködik a talán legérdekesebb látnivaló: egy három-négyemeletnyi magasságú, kb. 75 fokos dőlésű, kőbányászkodással kibontott andezitoszlop-fal. Ellentétben a közeli béri görbült oszlopokból álló andezitcsúszdával, ezek nyílegyenesek, rakétavetőszerűen égretörők. Sajnos, az egykori, részben sírkőbányaként szolgáló feltárás sehonnan sem közelíthető meg.

Hasonló, de fekvő helyzetű oszlopok erdeje lehetett a Szanda tetején a nemrég még működő kőbánya területén is. Létezéséről az oszlopok fennmaradt csonkjai árulkodnak. A bányaudvaron szép számmal találhatók a felhasználás szempontjából értéktelennek tekintett, görögdinnye nagyságú, gömbhéjas elválású andezittömbök, amelyek vulkáni bombaként kerülhettek egy valódi kisebb kitörés tufaanyagába. Legalábbis ezt sejteti egy bányászkodásból kényszerűségből kihagyott félreeső, felső helyzetű tufaréteg.) A csekélyke várfalmaradványok alatti andezitkúp anyaga viszont mégis emlékeztetni igyekszik az elhíresült közeli íves oszlopokra: az itt található, inkább csak lemezekből álló, fekvő helyzetű ál-rétegek ugyancsak ívesek. Ezek azonban mindössze néhány méteresek, így a homorú ívek mérete legfeljebb egy őskori kifeszített íjéval egyezik meg.

A felszínközeli, 1-2 méternyi mélységben elhelyezkedő oszlopokat a jégkorszaki fagyhatás darabolta fel és mozgatta el úgy, hogy végül a lejtőre kerülve a mélybe gördültek-zuhantak. Valóságos kőfolyam, kőtenger keletkezett belőlük. Ezekben a kőfolyásokban a még csaknem ép felületű oszlopmaradványoktól kezdődően a további lepusztulás minden további fokozata felismerhető és tanulmányozható. Mint ahogyan a zuzmó-pionírok birtokbavételi törekvése is.

5.2. Épített örökség

Szanda vára:

A toronyrészletében ma is fennálló szandai kővár alapítását a XII.-XIII. századra teszik. Az oklevelek Zonda néven említik. Az eredetileg királyi várnak épült erődítmény többször cserélt gazdát. 1546-51 között török kézen volt, majd stratégiai jelentősége megszűnt. A délkelti csúcson lévő erődítmény és Árpád-kori körtemplom maradványait a kőbányászat teljesen eltűntette, csak Gádor Judit régészeti leírása maradt fent róla.

A hegycsúcs tetején álló várrom, falmaradványai É-D és K-Ny irányúak. Az É-D-i falszakasz kb. emeletnyi magasságú. A falmaradványoktól D-re két, kör alaprajzú ciszterna maradványai bontakoznak ki. Legmagasabb pontján, kör alakú alapon négyzetes öregtorony falcsonkjai láthatóak, a hegy sziklás peremén pedig falazott helyiségek romjai. A várkaput ötszögű bástya védte. A vár legrégibb része a XIII. század végén épült, külső falai a XV.-XVI. században. Eleinte királyi birtok volt, majd 1387-ben Zsigmond király a Csetneki Györgynek és Mihálynak adományozta. 1389-ben a király visszacseréli, majd Pásztói Jánosnak adományozta. Ennek fiától ismét a koronára száll, majd a királynőé lett. Ezt követően sűrűn cserélt gazdát. 1546-ban a török elfoglalta, 1551-ben visszafoglalják és hadászati szerepe hamarosan megszűnt.

Őskori földsánc:

A főként ugyancsak a Péter-hegyen lévő őskori földsánc nyomai azonban a Mária-forrásig szépen nyomon követhetők. A sáncok vélhetően a késő bronzkori Kyjatice-kultúra népeitől származnak.

Máriácska káponka:

A népi vallásosság gyöngyszeme Szandán a Rákóczi úton található ún. Máriácska káponka, melynek mása a balassagyarmati Palóc Múzeumban került felépítésre. A kis kápolna egy meszelt vályog épület, zsindellyel fedett sátortetővel, tetején kereszttel. Több, mint 100 éve áll a Kacsapartnak nevezett részen. Üvegablakán át látszik az öltöztetett Mária-szobor. Mindig az egyházi (róm.kat.) ünnepeknek megfelelő színű (pl.: Pünkösdkor piros, Nagyböjtben fekete, Adventkor lila) ruhát ad rá gondozónője Déska Jánosné – Böske néni.

A káponka építésének története

Varga Jánosné Kis Verona 1883 telén különös álmot látott. Megálmodta, hogy a terényi templom padlásán ministráns ládában egy összeégett Mária-szobor van. A Szűzanya arra kérte őt álmában, hogy vigye el a szobrát, ne dobálják a padláson ide-oda. Másnap elmondta az álmát férjének és apósának, akik a szobormaradvány valóban megtalálták a terényi templomban. (A szandai templom 1927-ben épült.) Az akkori plébános, Völgyi János odaadta a szobrocskát és a későbbiekben is támogatta a család kápolna építési tervét. A váci püspök 1891. december 2-án engedélyezte a kápolna felállítását 10 Ft alapítási díj ellenében. Egy asztalos vállalta, hogy kijavítja a sérült Mária-szobrot. A faragó elkészült, de véletlenül a jobb kezére hat újat készített, amit nem vettek észre és betették a szobrot a kápolnácskába.

Mária-forrás:

Az itt élő ötven-, hatvanévesek szülei, nagyszülei idejében ismert búcsújáróhely volt az erdős domboldalban felfakadt forráskörnyék, amit az itt lévő Szűz Mária-képről Képecskének neveznek.

Tíz évvel ezelőtt a szandai hagyományőrzők szorgalmazták, hogy ne merüljön feledésbe a Mária-forrás története. Kezdeményezésükre újult, szépült meg a nevezetes hely, ahol „a hegyről lehozott” fafeszület is áll.

Az önkormányzat segítségével ülőkék, lépcsők, fakorlátok készültek, a kiszáradóban lévő „kutat” kitisztították, s ma kis csövön folyik a vize, aminek gyógyító erőt tulajdonítottak.

A betegségéből gyógyult, szandai Agócs János fogadalmának eleget téve Mária-szoborral gyarapította az egykori-mai búcsúhelyet. A forrás Szandaváraljáról közelíthető meg, 15-20 perces erdei sétával.

Puszta-templom:

Honfoglaló őseink szlávokat találtak a Cserhát lakható folyóvölgyeiben. Nógrádot Árpád vezér a Gyarmat, Jenő, Keszi, Tarján és Kér törzsfői között osztotta fel. A Szanda határában lévő Puszta-templom - amely jelenleg mezőgazdasági terület - a falu legősibb magyarok lakta területe volt. Kialakulásának idejére vonatkozóan nincsenek adataink. Az itt található, nagy mennyiségben előforduló szórványleletekből/cserépdarabokból, falazóanyag maradványokból/ következtethetünk az egyes használati tárgyak korára. A legrégebbiek az agyaghurkákból, korongozás nélkül készült, láthatóan kevéssé kidolgozott darabok. A puszta szó valószínűleg az elnéptelenedésre, a pusztulásra utal. A templom egyértelműen az itt felépített egyházi létesítmény fontosságát jelzi.